Ha intelligens gyereket szeretnél...

Biztosan mindenkinek van legalább egy halvány emléke arról, ahogy gyerekkorában fürdés után, pizsiben bebújt az ágyba és következett az esti mese. Kinek könyvből, kinek fejből, de az volt a nap legnyugodtabb, legbékésebb része. Amikor félálomban hallgatod a kedvenc történeteidet a szüleidtől az alvós állatodat, párnádat magadhoz szorítva. Volt, amikor a mese kifejezetten rólad és neked szólt, volt, amikor tündérekről, sárkányokról, állatokról.

A mesehallgatás több szempontból is nagyon hasznos már egészen kicsi kortól.  Egy kisbabának persze nem ugyanazt meséled, mint egy ovisnak, ez nyilvánvaló, de nagyon sokat segíthet például abban, hogy megtanulja és megszokja a hangokat, amik később majd a beszédfejlődéséhez szükségesek lesznek. Már ekkor felkelthetjük az érdeklődésüket a kommunikáció iránt, pár hónapos koruk után már meg tudják mutatni a kedvenc színeiket, formáikat a könyvekben.

Amikor abba a korba érnek, amikor már várják és értik a mesét, az egy arany világ. Bármit mesélhetsz, tényleg, akármit, azzal már rengeteg dologban segítesz neki. Beszippantja őket a manók, tündérek, a varázslat világa, a fantáziájukra van bízva, ki hogyan néz ki, ki milyen világban él. Saját magukra is kivetítik a meséket. Piroska és a farkas közben kiderül neki, hogy tényleg úgy van, ahogy a szülei mondják, rossz ötlet elmenni bárhova idegenekkel,  Pinokkió is pórul jár, ha nem mond igazat-és a sort rengeteg mesével lehet folytatni, mindegyikben talál olyan problémát, ami őt is érinti, és azt is látja, hogy a problémát meg lehet oldani.

Mese közben fejlődik a kreativitásuk, a koncentrációs képességük, a memóriájuk. Bővül a szókincsük, javul a beszédkészségük. A gyerekek maguktól is szeretnek nagyokat álmodni- hogy aztán sajnos ez a tulajdonság a legtöbbjükből idővel eltűnjön..- azzal, hogy mesélsz neki hozzásegíted ahhoz, hogy még több helyet, figurát, új világokat el tudjon képzelni. Lehet, hogy még sokáig nem fog eljutni például Afrikába, de ha sokat hall róla,részletesen beszéltek róla, lesz egy kép a fejében, ami nagyon hasonló lesz a valósághoz. 

Segíthetsz neki kifejezni, ha valami bántja. Ha ő kéri, hogy mesélj például egy kisgyerekről, akit piszkáltak az oviban,  kérd meg, hogy mondja el-ha van kedve- szerinte mi történik azzal a kisfiúval/kislánnyal és a mese végén legyen közös megoldásotok. A kapcsolatotok minden mesélés alkalmával csak erősödni fog.

Sokan estéről estére ugyanazt a mesét kérik. Ez egy idő után lehet, hogy fárasztó, és szíved szerint már elmesélnél inkább tíz másikat egyszerre, de gondolj arra, hogy egy kisgyereknek a dolgok ismétlődése- akár egy meséé- megnyugtató. Előbb utóbb biztosan mást is fog kérni, de addig hagyd, ez az ő kis komfort zónája, amire pihenésképp a nap végén szüksége van.(Ez felnőtteknél is megfigyelhető egyébként, gondolj bele, hányszor olvastad te is ugyanazt a könyvet vagy nézted meg ugyanazt a filmet, sorozatot, ha épp valami megszokottra, ismerősre vágytál..)

A tündérmeséktől, Andersen vagy a Grimm testvérek meséitől sokan azért tartanak, mert esetleg durvább, szomorúbb részek is vannak bennük. Próbálják megóvni a gyerekeket a szomorúságtól, attól, hogy féljenek a történetektől. Pedig a gyerekek ennél sokkal összetettebb, érzékenyebb és empatikusabb kis emberek. Ők ebből annyit értenek, hogy igen, lehet, hogy történnek rossz dolgok- de a rossz dolgokat le lehet győzni, lehet találni kiutat és a főhős általában talál is. Persze ők a főhősök. Több idézetet ma már megígérjük, hogy nem hozunk, de ezt az egyet érdemes ízlelgetni G.K. Chestertontól:

„A gyerekek nem a tündérmesékből tudják meg, hogy a sárkányok léteznek. A gyerekek már tudják, hogy a sárkányok léteznek. A tündérmesékből azt tanulják meg,  hogy le lehet győzni őket.”